A legtöbben talán nem is gondolnák, de van néhány ártatlannak tűnő információ, amit ha megosztunk a Facebookon, könnyen kellemetlenség érhet bennünket. Mutatunk öt dolgot, amire érdemes odafigyelni.
Bár elvileg mindenki tisztában van azzal, hogy a közösségi oldalakon bizonyos adatokat veszélyes lehet megosztani, van néhány olyan is, amiről talán kevésbé gondolná az ember, hogy baj lehet belőle. Az Independent most összeszedett öt olyat, amire nem árt tudatosan figyelni.
Nem jellemző, hogy egy béta állapotú alkalmazásra napokon belül százezrek figyelnének fel, de a HTC mindenféle androidos telefonon használható mobilgyorsító alkalmazása nagyon beütött, és tényleg érdemes kipróbálni.
A Google szolgáltatásai tavaly az év 99,97 százalékában elérhetők voltak. Mindezt egy dedikált részlegének köszönheti a vállalat, illetve a módszernek, amiről most könyvet írtak.
Az emberek döntő többsége szinte természetesnek veszi, hogy a Google keresője és különböző online szolgáltatásai – mint a levelezőrendszer vagy a dokumentumok – a nap 24 órájában, a hét minden napján elérhetőek. A helyzet az, hogy ez majdnem fedi is a valóságot, a Google jelentése szerint ugyanis 2015-ben az év 99,97 százalékéban voltak elérhetők a szolgáltatásai. Mindez figyelemre méltó eredmény, ha azt vesszük, hogy tulajdonképpen itt is bármikor beüthet a technika ördöge. De akkor hogy lehet, hogy mégsem, vagy legalábbis nagyon ritkán?