Az Apple tegnap mutatta be az Iphone-ok legújabb generációját és rögtön 2 méretben. A kisebb az iPhone 6 a nagyobb pedig iPhone 6 Plus néven.

Az új telefonok külseje jelentős mértékben változott az elődökhöz képest. Nincsenek élek, éles sarkok, az új Retina HD érintőképernyő a szélek mentén hajlított, így jobban belesimul az alumínium keretbe.
A 6-os méret 4,7 hüvelyk, a 6 Plus pedig 5,5, a támogatott felbontás 1334 x 750 pixel és 1080p, a készülékek vastagsága pedig 6,9 mm illetve 7,1 mm.

A 4,7″-es iPhone 6 138,1 x 67 x 6,9 mm és 129 gramm, az 5,5″-es iPhone 6 Plus pedig 158,1 x 77,8 x 7,1 milliméteres, tömege 172 gramm.

Az új A8 processzor az Apple szerint 25 százalékos gyorsulást hoz magával, míg vizuális téren akár 50 százalékkal gyorsabb lesz elődjénél.
Az új processzor akár 50 %-al kevesebb fogyaszt az elődökhöz képest.
Az M8 névre hallgató társchip folyamatosan elemzi a fizikai mozgást, mégpedig a gyorsulásmérőre, a giroszkópra, valamint az iránytűre támaszkodva.
A HP a napokban jelentette be, hogy az LS-15 jelzésű tápkábelek túlmelegedhetnek és tüzet okozhatnak.
A visszahívásról azt követően döntöttek, hogy 29 esetet kivizsgáltak és a 2010. szeptember és 2012. júniusa között gyártott és forgalmazott HP és Compaq termékekhez adott LS-15 jelzésű tápkábeleket cserélik, mivel túlmelegedhetnek és tüzet is okozhatnak.
Az USB szabványért felelős USB Implementers Forum elfogadta a legújabb csatlakozó terveit.
Az új csatlakozó nagyot lépett előre és itt nem csak a sebesség terén tett nagy lépést, hanem visszafelé is kompatibilis lesz és bármilyen irányból be lehet dugni a csatlakozóba.

A csatlakozó kinézete ugyan eltér az elődhöz képest, de egy átalakító segítségével kompatibilis lesz az elődökkel.
A licenc kulcsok helyet a számítógépünk adatai alapján engedélyeznék a Windows 9 használatát.
A BetaNews orosz forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Microsoft komoly változtatásokat tervez a jelenlegi aktivációs rendszerében, azaz megszűnne az eddigi aktivációs rendszere, azaz a 16 jegyből álló alfanumerikus licenc kulcs rendszer. Eddig ezzel a módszerrel lehetett aktiválni a szoftvert.